És akkor ismerkedjünk meg a bécsi közlekedéssel. Bérletvásárlás az automatánál, és egy idős magyar bácsika kisegítése, aki még a második magyar mondatom után is szabadkozva kér elnézést, hogy nem tud németül, aztán lassan megérti, hogy magyarba botlott. U6-ossal az Alser Strasséig, onnan villamossal a Langegasséig. Onnan Alte AKH - most a Campus. A villamoson magyar szó - cigány asszony magyaráz valamit, majd vált románra. Én csak ijedt szemmel keresem a megállókat. Görcsösen szorítom a csomagjaimat, rohadt nehezek.
Az ÖAD irodában kedves lány, nagyjából értem németül, amit nagyon nem tudok követni, angolul. Elnevezem magamban Lénának, mert hasonlít rá. Léna kedvesen mosolyog. Megkapom a kulcsot, ez már kicsit magabiztosabbá tesz. A másik irodában mórozusabb nő, de őt is értem. Megkapom a csekket, sajnos közelinek értem a Bank Austriát, így a dög nehéz csomagokkal két villamosmegállónyit gyalogolok. A bankos csaj is kedves. Kivon, levon, összead, átad, gazdag vagyok. És még útba is igazít.
Belváros, Herrengasse. Ízlelgetem, minden új. A metrón nem nyílnk automatikusan az ajtók, ezt szokni kell. Figyelem a megállókat, ez a beilleszkedés első lépcsője, kiigazodás. Erdberg, ez lesz a második otthonom. Gasometer, ez volt a másik szállás-igényem. Enkplatz, itt lesz a polgármesteri hivatal. Simmering, végállomás. És ott a kollégium. Megérkezem.
A zár nem nyílik. Kétségbeesés, nem szeretem ezt a fajta zárat, otthon a takarítókamrát sem tudom kinyitni miatta soha. Zuzanna, cseh, megment, kinyitja nekem. Sötét közlekedő, lámpakapcsoló-keresése. Benyitok az egyik szobába, hoppá itt laknak... Benyitok a másikba, üres, friss ágynemű, ez lesz az enyém. Bemutatkozom a szobának, 4 hónapig otthonom lesz. 4 hónap, ezt is ízlelgetni kell még.
Kipakolás, ismerkedés a lakással. Elmosogatlan edények halmza, rengeteg fűszer, növényolaj, odaégetett kaja a rezsón. Ez biztos fiú. Török kenyér. Török? Kínai tea. Kínai? Olasz tészta. Olasz? Vajon ki lehet, milyen nemzet fia? A hűtőben odafagyott ételmaradékok. A rezsót nem bírom nézni, muszáj letakarítanom. Otthon miért nem csinálok ilyet?! Fürdőszoba, WC. A lakást bejártam. A könyvespolcon a két kisszótár árválkodik, ezt még erősen be kell lakni, ez így nem lesz jó. Majd szombaton, amikor jönnek anyuék a cuccokkal.
Kis megnyugvás. Aztán polgármesteri hivatal. Mindent szépen összeszedek, mert mi van, ha nem tudom kinyitni? Az ajtót félve csukom be magam mögött, rögtön próbálgatom kinyitni, Zuzanna hogy csinálta ezt? Csak idejött, elfordította és kinyitotta. Én forgatom, nem nyílik. Sóhaj. Polgármesteri hivatal. Séta az Enkplatzig. Üres váróterem, nem egy magyar okmányiroda, az biztos. Inkább egy csendes orvosi váróterem. Egyik ajtón felirat hirdeti: Frau Horváth, ez önbizalmat ad. De nem hozzá kerülök. Sebaj, azzal a hölggyel is boldogulunk. Anmeldung, Bécs 11. kerületi lakos vagyok ideiglenes állomásozással, éljen!
Vissza a szállásra, egy megálló. Nyugi, nyílni fog az ajtó, ki tudod nyitni. És nyílik is. Bezárom. Nyitom. Bezárom. Nyitom. Boldogság. Összekészülés. Erdberg. Második otthonom: Staatsarchiv. A levéltárossal kissé nehezen értjük egymást, de mindegy, vagy ahogy az ősi mondás tartja: két levéltáros csak meg tud szülni egy jelzetet:) És jelzetem még különben is van. Meg Petra is itt van, segít kitölteni a Bestellungot. O. Tanárnő tanítványai tartsanak is össze! De a Kassa már zárva, Besucherkartém így már csak másnap lesz, szép zöldszín, Jahrkarte, 270-es sorszámú, 39 euróért. Magyarországon már január elején 86-os sorszámot kaptam, jó igaz, ott csak egyfajta jegy van, az is ingyen...
A tudattól, hogy másnap már neki is foghatok dolognak, boldogan térek vissza a kollégiumba. És az ajtó is nyílik. Egy pár cipő jelzi - itthon van a lakótárs. Török, kínai, olasz? Villan át az agyamon. Egyik sem. Amerikai. Jack Seattleből. És mint kiderül nemsokára: 17 éves, nyári programban tanul matekot és filozófiát, nem tud németül, és augusztus végéig van csak. Határozottan megnyugtatnak az információk. Nem török, nem kínai. Sajnos nem olasz. Amerikai. Csak mosogasson kicsit többet.
