Kedden reggel szembenéztem a hetemmel, az RMA irattárával. Dolgoztam szorgosan, de nem éreztem, hogy egyről a kettőre jutok. Persze az elején ez így van. Az irattár-rendezés nagyon hasonlít a rendrakásra. Először szétszeded a kupacokat, ergó nagyobb rumli lesz, mint kezdetben, aztán szép lassan elkezdett összerakni az összetartózó dolgokat, kezd kialakulni egy rend. Persze ilyenkor is vannak idegörlő percek, amikor már polcra raktad szépen kb. 1986-ig, akkor előkerül egy rakat 1981. évi irat, és kb. fogalmad sincs hová tegyed, átrendezni, eltolni az egész addigit meg kicsit brutális lenne. Vagy ahogy Marcinak sikerült találóan megfogalmazzam: sajnos ez nem az Excel, ahová beszúrok még egy üres sort/oszlopot. Mondjuk legalább hangosan bosszankodhattam, mert az irattár egy félemeleti, félreeső részen van, és szinte senki sem nézett rám, csak Judit a franciaországi egyetemi tanulmányait olasz ösztöndíjjal kiegészítő salgótarjáni kedves szakmai gyakornoklányt, akitől pénteken még sütit is kaptam. Ezért nagyon hálás is voltam neki, mert aki ismer, tudja, hogy imádok dumálni, meg társaságban lenni, így Rómában ez a legnagyobb próbatételem, hogy egyedül vagyok...
Mindenesetre péntekre már nagyjából befejeztem a munkát, jövő hét elején még kicsit lesz mit matatni vele. És pénteken megtaláltam az egyik legviccesebb irattári leletet. Volt ott sok minden nem irattárba való dolog: cipők, gyerekjátékok, Kodály-portré, na de amikor a szekrény sarkában egy tövig leégett cigarettacsikket találsz, azért annak egy irattárban megvan a maga különös feelingje:)
Mivel általában fél hat - fél hétig dolgoztam, így estefelé vettem nyakamba a várost. Kedden a Largo da Torre Argentina mellett elsétálva, a Monumento di Vittorio Emmanuele hatalmas fehér tömegétől lenyűgözve a Colosseum és környékét néztem végig, hazafelé pedig egyszer csak kibukkantam az Il Gesúnál, minden jezsuita templom prototípusánál, mondanom sem kell, megható pillanat volt egyháztörténészként. És ezen a napon kezdtem el kifejleszteni azt a tudatos csereüzletes módszeremet (felbuzdulva a hétfő esti fülöp-szigeteki anya-lánya duetten), hogy párocskák környékén ülök le, állok meg és általában engem kérnek meg, hogy készítsek róluk fotót, én meg persze szívesen, csak ők is lőjenek el rólam egy fényképet cserébe. Így kedden pl. egy québeci házaspárral fotózkodtam kölcsönben.
Szerdán "templomos" nap volt. A Colosseum felé vettem az irányt, útközben megláttam, hogy nyitva van az Il Gesú, természetesen mentem be rögtön... Leírhatatlan hatás. A mennyezeti freskó és az aranyozás egyenetlen találkozása, a festés stílusából adódóan valóban olyan érzése van az embernek mintha lebegne a mennyezet felette. Valóban - ha a ma emberére ilyen hatást tesz (mert ahogy elnéztem a többi turistát, hasonlóan élték meg), akkor vajon micsoda hatása lehetett a 16-17. század emberére. Ez az igazi barokk, a győzedelmes katolicizmus:) Az ember ezután tényleg talán kicsit másképpen látja majd a levéltári forrásokat is. A hatás akkora volt, hogy még a tiltó jelzéssel sem törődve igyekeztem egy lesifotót készíteni a mennyezetről (Isten bocsássa meg e súlyos törvényszegésemet, dehát olyan szép volt, így is be voltam rezzenve, ilyenkor mindig a brassói Feketetemplom gumibotos biztonsági őrei jutnak eszembe, akik simán használják a fényképezők ellen a gumibotot...)
(ide most kép kívánkozna, de nem sikerül a feltöltés...)
Innen a Colosseum felé vettem az irányt, mert tudatosan kerestem egy templomot, a San Martin ai Montét, ezt már Pesten eldöntöttem, hogy lefényképezem Marcinak, mert szerdán szülinapja van, hát csak már ezért is megérdemli, hogy a nevét viselő egyik legrégibb római templomot lefotózzam neki. A Colosseumtól kicsit nehézkesen találtam meg, de végtére le is fotóztam, sőt még nyitva is volt, úgyhogy bementem, hát bent is...lélegzetelállító ez is, csak nem mertem fotózni, mert a helyi imaegylet lokálpatrióta hölgyei még esetleg meglincselnek, viszont alighanem sikerült nagyon ájtatos arcot vágjak, mert az egyik hölgy még rám is mosolygott, s egy halk buona sera-t is hozzám vágott. Innen a Santa Maria Maggiore felé vettem az irányt, itt pedig utamba esett egy Supermercato, ahol kenyeret és joghurtot vételeztem, a kenyeret iszonyatosan megszívtam, mert aranyárban adták 2,19 euróért... Ennyiért Pesten...na nem is folytatom... Sajnos a Santa Maria Maggiore már zárva volt, azt hiszem ha még lesz időm jövő héten, akkor visszamegyek.
Csütörtökön nem sikerült jól az ebédkészítésem (igen...instant tejberizst voltam képes elrontani), ezt kicsit megsínylette a gyomrom, így este nem mertem nekivágni a városnak, pedig "teres" napot terveztem, de ott ha nincs wc, akkor nekem végem... Végül este felé jobban lettem, akkor lesétáltam a Piazza Repubblicáig, megcsodáltam a kivilágított Monumentot, és hazafelé megtapasztaltam, hogy Rómában éjféltájt kezdődik az igazi élet, az amúgy közepesen népszerű Piazza de Campo Fiori csontig tele volt fiatalokkal... Ja és hazafelé vettem egy üveg Iceteat, az eladó elfelejtett (vagy nem akart) visszaadni 10 eurót, de minden olasz-latin tudásomat összeszedve sikeresen kivettem megérdemelt tízeurós jussomat:)
Péntek este ezért a Piazza Navona-Trevi-kút útvonal volt betervezve. Mivel azonban a Piazza Navona után rossz irányba indultam el, ezért a Spanyol lépcsőnél bukkantam ki hirtelen meglepetésemre...és onnan mentem el a Trevi-kúthoz, ahol 2x10 centet dobtam be, hátha... Három olyan hely, ahol tele fiatalokkal, igazi fiesta-hangulat uralkodik... Ének, zene, tánc (mondjuk ma a Sparban is elkezdett a szőlőspult előtt egy lány táncolni a hangszóróból jövő zenére), nagy hangulat. No és persze tömeg, és párok, és én meg egyedül mint a kisujjam...
Szombaton, azaz ma nem dolgoztam, hanem egy ellébecolt délelőttöt követően elindultam a Forum Romanumra. Csak aztán visszafordultam egy esernyőért, mert vészjósló felhők voltak az égen - az esernyőt délután majdnem napernyőnek használtam már aztán... római időjárás, nah:) A szokásos úton haladtam: Piazza Farnese - Corso Vittorio Emmanuele - Il Gesú - il Monumento di Vittorio Emmanuele. És előre megfontolt szándékkal vettem egy panama-kalapot magamnak:) Itt viszont végleg rá kellett döbbenjek, hogy bár nagyjából el tudom mondani olaszul, hogy mit szeretnék, vagy mi a bajom, sajnos őket már nem értem meg. Viszont ha olaszul szólok hozzájuk nagyon lelkesek lesznek, és lökik a dumát, amihez viszont nekem nincs meg még a szókincsem... Így az eladólány kedvesen rám mosolygott és inkább megkérdezte bárgyú tekintetemet látva, hogy váltsunk-e angolra?
Így már az újszerzeményi kalapomban érkeztem a Campidoglióra, Marcus Aurelius lovasszobrához. A Capitoliumi dombról pedig lélegzetelállító kilátás nyílt a Forum Romanumra egészen a Colosseumig. Innen lesétáltam a Forum Romanum egyik bejáratáig, kivártam a soromat, 12 euró, bemenetel és lélegzet eláll. Septimus Severus diadalíve, a Palatinus-domb, a Maxentius Bazilika, Titus diadalíve, és még órákig lehetne áradozni. Róma, az ókor világbirodalmának középpontja. Ennél talán többet nem is kell mondani.
A Palatinus dombról is gyönyörű kilátás nyílt a Campidoglio és a Monumento felé, másik irányban el egészen a Szent Péter Bazilikáig, megint más oldaláról pedig talán a legjobb rálátás a Colosseumra... A Palatinus persze leginkább egy kopár fennsík a Colosseum felé eső részén, és persze 14 óra körül jártam arra, és persze hogy hőguta kerülgetett, de több pozítivumot is megtapasztaltam: 1. jó hogy vettem panamakalapot, 2. még jobban becsülöm a friss, hűs vizet adó ivókutakat, 3. kezdek hozzábarnulni az olaszokhoz.
A napot a Colosseummal zártam, persze ez is monumentális épület, de valahogy annyira nem nyűgözött le mint a Forum. Lehet túl sok volt a meleg és az ókori rom, vagy csak többet vártam tőle? Persze tetszett, félre ne értsen senki, de nem volt bennem az a hűha érzés mint a Forumon...
Hazafelé bevásároltam, csináltam jó kis rizst vagdalthússal és ráolvasztott sajttal, holnapra pedig Vatikáni Múzeum...(Hónap utolsó vasárnapján ingyenes, ez az egyébként 15 eurós beugrót tekintve nem elhanyagolható információ...)
