2010.07.31.
22:06

Írta: Balduin

Magyar emlékek nyomában 1.

A kultúrsokktól kimerülten dolgozgattam hétfőn a Magyar Akadémia irattárában,a könyvtárból előkerült iratok rendezésén, azért Amerigo Tot a Magyar Népköztársaságtól kapott kitüntetési oklevelein, vagy az MSZMP római alapszervezetének az iratain már magam is elmosolyodtam kicsit. (Mondjuk az MSZMP-s iratok kőkemények: "megbízható, jó bizalmasaink" majd névsor...) Délután nekiláttam a veszprémi korrektúra átnézésének, na jó, a hétfő délutánt konkrétan ellustálkodtam, így nem mentem aznap sehová.

Viszont kedden ismét élménydús napot terveztem be: Szent Péter Bazilika és Angyalvár. A Szent Péter Bazilikánál még a térd alá érő sortot és a szandált sem mertem megreszkírozni, így hosszúnadrág, cipő, ha belefővök akkor is, s bár valószínűleg a hosszú sortban beengedtek volna, azért így sokkal nyugodtabban álltam be a kanyargó sorba, ami azért meglepően gyorsan lement, igaz abból is rendesen szedték ki a rövidsortos, ujjatlan felsőben lévőket...

Az ember ha belép a Bazilikába rögtön megtántorodik, hisz jobbkéz felé azonnal a Pietára esik a tekintete. Mondhatnám ennek is van szomorú magyar kapcsolódása, hisz egy őrült magyar származású ausztrál geológus verte le az orrát egy kalapáccsal 1972-ben... Aztán megfordul az ember és ott magasodik vele szemben Krisztina svéd királynő síremléke a 17. századból. Innen középre siettem, mert Judit (aki a sütit hozta) kitanított, hogy a Bazilika padlóján jelzik, hogy az egyes országok főtemplomai meddig érnének a Szent Péter Bazilikában, így az esztergomit is jelezték. A hatalmas templomban persze könnyen elbolyong az ember, de én igyekeztem az esztergomi jelzést megtalálni.

 

Megnéztem XXIII. János pápa bebalzsamozott holttestét is az egyik oltárnál ugyan, de engem nagyon zavart, hogy mindenki fényképezte, tőlem ez nagyon idegen volt. Aztán Szent Péter szobránál a lábsimogatás, és egy csendes, gyors fohász (oh régi szép Eötvösös fejsimogatós, bagolyrugdosós idők...). A hatalmas főoltár Szent Péter sírja felett, és fordulás a sekrestye felé. Tudtam, hogy a sekrestye felé vezető úton van a Bazilika mellett állt régi, lebontott, az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok által igazgatott Szent István zarándokház emléktáblája a Szent Koronával, természetesen ezt is megörökítettem fotón. A sekrestye felől visszatérve a Bazilikába pedig szinte rögtön szembetűnt XI. Ince pápa síremléke. Aki jobban ismeri a magyar történelmet, tudja, hogy e pápának nagyon sokat köszönhet a magyar nemzet, hiszen ő szervezte meg a Szent Ligát, amely sikerrel verte vissza a török Bécs elleni 1683-as ostromát (ld. előző bejegyzésben a Sobieski festményhez írtakat), majd űzte ki Magyarországról a törököt. Nem csoda hát, hogy síremlékén is keresztény vitézek viaskodnak turbános törökökkel Bécs falai alatt.

A Bazilikából kilépve a pápai kriptába mentem, ahol szinte elsőként III. Callixtus pápa síremlékét látja meg az ember. Ismét magyar kapcsolódás, hiszen ő volt az, aki elrendelte a török ellen küzdő keresztények tiszteletére a déli harangszót, épp azokban a hetekben, amikor Hunyadiék a törökkel viaskodtak Nándorfehérvárnál, így a magyar köztudatban végül összekapcsolódott a két esemény, s mi a nándorfehérvári diadal emlékeként tartjuk számon a déli harangszót.

II. János Pál sírjánál persze megilletődik az ember, főleg, hogy mióta az eszemet tudtam ő volt a pápa, így 2005-ben számomra döbbenetes volt az ő halála. S az is érdekes, hogy milyen közel fekszik Szent Péter sírjához... Talán nem véletlen, bár az is igaz, hogy Szent Péter sírjához másik oldalról a Stuart-dinasztia utolsó tagjainak sírja esik közel... 

A kupolába - bár tudom, hogy hihetetlen kilátás nyílik onnan - egyedül nem mertem felmenni, tudva a csigalépcső, a kupola íve miatti szűk hely jelentette pszichikai veszélyeket egy lépcső-tériszonyos számára... Így egy nagy sóhaj kíséretében elbúcsúztam a Bazilikától, sajnos utólag kellett rájöjjek, hogy két magyar emléket elfelejtettem felfedezni, az egyik Zsigmond király császárrá koronázásának jelenete, a másik pedi Scitovszky prímás neve a Szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetésén résztvevő püspökök névsorában. De legalább lesz még majd miért visszamenni következő alkalommal.

A Bazilikától átsétáltam az Angyalvárhoz, amit szépen végigsétáltam, teraszról teraszra, a szűk csigalépcsőknél nagyokat nyelve, és egy pontra figyelve, cserébe hihetetlen kilátással kárpótolva a Szent Péter Bazilikára és a Szent Péter térre. Amúgy az Angyalvár nem egy nagy durranás talán, főleg a Bazilika után, de a kilátás tényleg kiváló, és már azért is megéri talán a belépődíj.

Szerdán ismét dolgoztam, Zsuzsával hordtuk át a másik irattári részből a 90-es évek iratait, ezek jobbára teljesen vegyes, ilyen rövid idő alatt rendezhetetlen iratok, jó levéltáros szakszóval élve tipikus miscellanea avagy lymbus. Délután befejeztem a veszprémi korrektúrát, így szerdán megint tingli-tangli nap volt, csak egy rövid sétát tettem a Piazza Navona felé, ahol nappali fényében is megtekinthettem a S. Agnese in Agone templomot, majd a S. Apollinare tér felé vettem az irányt, ahol a  San Apollinare templom mellett ott áll a Palazzo Apollinare. Ez jelenleg az Opus Dei által irányított Pontificia Universitá della Santa Croce egyetem épülete, de hajdanán ez volt a híres-neves Collegium Germanicum et Hungaricum, a legrátermetteb német és magyar földről származó papnövendékek római fellegvára, a magyar katolikus megújhodás bázisa, amit még Arator István SJ hozott létre a 16. században, és ahol számos magyar püspök és érsek is töltötte római tanulóéveit.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valamiut.blog.hu/api/trackback/id/tr982190109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása