Szombaton talán az egyik legnagyobb római sétámat tettem. Elindultam a Tevere mentén a Isola Tiberia felé, ekkor bukkantam rá a római zsinagógára, de hát mivel ugye szombat volt, nem csoda, hogy zárva találtam. Utána átkeltem a szigetre, ez nem egy Margitsziget, egy kis pöttöm sziget, két kis templommal, egy kis kórházzal, meg talán 1-2 házzal. Innen visszasétáltam a másik partra, ahol belebotlottam a S. Maria in Cosmedin templomba, ahol valami igazságmondó kő van kiállítva, és vagy 100 kínai állt sorban, úgyhogy hanyagoltama témát, és tovább indultam a Circus Maximus felé, ami valójában egy rohadt nagy grund:) Baromi jót lehetne focázni rajta... Aztán innen Caracalla termái felé mentem tovább, ami valaha egy óriási élménykombinát volt, fürdőkkel, stadionnal, könyvtárral, stb. Egyszerre 1400 ember fürödhetett benne. Bár már hosszú évszázadok óta nem használják, mióta a gótok elvágták a vízvezetékét, így már igen romos, de romjaiban is monumentális építményről van szó, lehet sejteni milyen lehetett a Kr. utáni 2-3. században.
Persze a napfény tűzött, a vizem elfogyott, így indultam tovább a Porta Latina felé, majd hosszan a Mura Aureliana, az egykori városfal mentén tovább. Itt szerencsére szép parkos részre értem, minden kőből víz folyt, megmenekültem a szomjhaláltól. A Porta Metroniánál visszatértem a városfalakon belülre, és a S. Giovanni in Laterano vagy ismertebb nevén a Lateráni Bazilikához mentem. Az egykori pápai bazilikának gyönyörű főoltára és orgonája van, a hagyomány szerint Constantinus császárt itt keresztelte meg Szent Szilveszter pápa. Itt egy butaságot elkövettem, mert az oldalbejáraton mentem be és jöttem ki, a főbejáratnál viszont nem, így most kimaradt a nagyszerű barokk főhomlokzat, nem baj, van miért visszamenni...
Innen egy borzasztó szűk utcácskán leereszkedtem a San Stefano Rotondo templomhoz, ami egykoron és még ma is a magyar zarándokok kiemelkedő római célja volt, hosszú századokon keresztül nem hivatalosan a magyarok római temploma. Sajnos a magyar kápolna épp restaurálás alatt volt, de nem baj, van miért visszatérni... Viszont belebotlottam egy sírkőbe, ahol a nevet elolvasva gyanús érzésem támadt: Io Lazo Archidiac Transsilpanno. Talán hallottam is róla, hogy itt nyugszik, de az információ már mélyen elfeküdt agyi levéltáram egyik félreeső helyiségében, mindenestre a gyanús érzés által diktálva több fényképet is készítettem a sírkőről, így nagy volt az öröm, amikor az Internet segítségével gyanúm beigazolódott. A sírkő Lászai János erdélyi kanonok, római magyar gyóntató sírköve 1523-ból, annak a Lászai Jánosé, akinek a csodálatos kápolnáját pár évvel ezelőtt Gyulafehérvárott volt módomban már látni. Így érnek össze az utak... (mert minden út Rómába vezet)
Sírkövén a következő latin vers található:
"NATUM QUOD GELIDUM VIDES AD ISTRUM ROMANA TEGIER VIATOR URNA. NON MIRABERE SI EXTIMABIS ILLUD QUOD ROMA EST PATRIA OMNIUM FUITQUE"
Ez magyarul kb. annyit tesz, hogy:
"Utas lásd, itt pihen római sírban, ki jeges Duna partján született. De ne csodálkozz, te is jól tudod, mindannyiunk örök hazája Róma."
Nagy élmény volt Lászai sírjánál járni, kár hogy nem voltam biztosabb sejtésemben, mert akkor kisegíthettem volna a sírkő szövegén és a személy kilétén tanakodó amerikai(?, angolul beszéltek) párocskát.
Innen visszatértem a termákhoz, ennek oldalában pedig elértem a Santa Balbina templomhoz, amely egy pici, különösebben kívülről jellegtelen templom, de ami az érdekessége számunkra, hogy ez Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek római tituláris temploma.
Mivel itt már nagyon elfáradtam, és nagyon elfogyott megint a vizem, nem bóklásztam tovább, hanem hazatértem a drága Via Giuliára, ahol kénytelen voltam konstatálni: már csak 2 nap maradt hátra Rómában.
